Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásának vezetése

www.danielközjegyző.hu / kezdőoldal / Szolgáltatások

2010. január 1-jétől lehetőség van arra, hogy az egymással élettársi kapcsolatban élő nagykorú, nem cselekvőképtelen személyek közösen, közjegyző előtt élettársi kapcsolatuk fennállásáról nyilatkozatot tehessenek és kérjék annak, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által vezetett nyilvántartásba vételét.
Akik a nyilvántartásában az élettársi kapcsolat fenn nem állásáról szóló nyilatkozat bejegyzéséig (ezt bármelyik fél jogosult önállóan bejelenteni) együtt szerepelnek, azokról- amíg mindkettőjük él vagy bármelyikük utóbb házasságot köt - vélelmezni kell, hogy egymással élettársi kapcsolatban állnak.
2010. Tudni kell, hogy a fenti nyilvántartásba vétel nem azonos az anyakönyvvezető által bejegyzett élettársi kapcsolattal.
Az élettársi nyilvántartás csupán azt igazolja, hogy a feleknek egymással - a Polgári Törvénykönyv 578/G. § szakasza szerinti - élettársi kapcsolata áll fenn. Szerepe az, hogy védi a nyilatkozattevőket és megkönnyíti a bizonyítást egy későbbi esetleges jogvita során.

(Polgári törvénykönyvről szóló törvény "578/G. § (1) Az élettársak együttélésük alatt a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos mértékűnek kell tekinteni. A háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít."

Az élettársi nyilvántartás az élettársi kapcsolat fennállásáról szóló nyilatkozat bejegyzésének időpontjától számított 100 évig közhitelesen tartalmazza az élettársaknak személyes adatait, továbbá az élettársak közös kérelmére tartalmazhatja az élettársak nyilatkozatát a születendő közös gyermekeik családi nevéről.

Eljárás menete:
- A nyilatkozat felvételére irányuló eljárás élettársak közös kérelemre vagy az élettársi kapcsolat fenn nem állásáról szóló nyilatkozat esetén bármelyik élettárs kérelmére indul. Közös kérelem esetén a közjegyző illetékességét az élettársak bármelyikének lakóhelye vagy tartózkodási helye megalapítja.
- Élettársi kapcsolatra vonatkozó nyilatkozatot csak személyesen lehet tenni.
- A közjegyző az élettársi nyilvántartásba az adatokat a végzés meghozatalával egyidejűleg bejegyzi.
A közjegyző élettársi nyilvántartásba történő bejegyzésről szóló jogerős végzésének ugyanaz a hatálya, mint a bíróság jogerős ítéletének.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Fiatal Családok Otthonáról szóló 19/2000. (IV.07.) önkormányzati rendeletének frissen módosított 6. §-a alapján az épületben való elhelyezésre azok a fiatalok jogosultak,akik házassági életközösségben élnek, vagy élettársi kapcsolatuk szerepel az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában, vagy olyan egyedülálló személyek,akik Zalaegerszegen munkahellyel, vállalkozással rendelkeznek.
 

Fogalmak, meghatározások

Ajánló
Figyelő

Haszonbérleti szerződés

:: 2014. február 04., kedd @ 14:07

A földhaszonbérlet szabályai 2014 évben. Átmeneti szabályok, földforgalmi törvény, előhaszonbérlet, hirdetmény, kifüggesztés, ...

Föld adásvétel

:: 2014. január 15., szerda @ 13:52

2014. május 1-jétől az a belföldi természetes személy és tagállami állampolgár, aki nem minősül földművesnek,

Miért nem csökken a hiteltartozásom ???

:: 2014. január 13., hétfő @ 12:39

Sok ügyfél fordul hozzánk elkeseredve azzal, hogy már évek óta fizeti a kölcsönt, eddig „visszafizetett”

Mennyibe kerül ha hitelt vesz fel?

:: 2013. április 08., hétfő @ 08:36

Bérleti szerződés

:: 2013. március 19., kedd @ 12:44

Miért érdemes a bérleti szerződést közjegyzői okiratba foglaltatni?

Tartozáselismerő nyilatkozat

:: 2013. március 19., kedd @ 09:38

avagy: hogyan tegyük könnyebbé egy követelés érvényesítését?

Ténytanúsítvány

:: 2013. március 18., hétfő @ 15:11

Fénymásolat hitelesítés, aláírás hitelesítés, nyilatkozat közlésének időpontja, tanácskozás, ülés, váltó és csekkóvás,